SIKOLY A SZÉP SZAVAKÉRT

 

Van-e jogom szót kérni ott,

hol haldoklik a hang,

minden kongatás

csak repedt harang csorbult jajgatása,

töredezett lantok hangszálain lógó,

érthetetlen betűk zsongó sokasága.

Idegen szó-egerek futkároznak

meztelen macska-lelkem elől,

a fülembe nőtt hang-karmok között rekednek,

mert nem értem, mit mondanak olyat,

amit megjegyezni, másoknak mondani

holnap is érdemes!

Régi vers-csontokat rágok,

szavakat keresek,

szépen csengő, igaz dallamokat,

hisz úgy vész ma minden ének,

- fiókba zártan,

vagy polcnyi hivalkodásban, -

mint avítt lom, az élet sufnijában.

Kinek kiáltok, kinek sikoltok,

kinek beszélek,

mikor magam is csak keresgélek,

űzve az agyamra ömlesztett

- másoktól kapott, kopott -

hangtekervényeket.

 

Repedt homokórák

pergetik csak, a szépített szavakat,

mert most, a pénz beszél, az olvasható!

Szaga, mint vízjegy vágyakat sugárzó,

hódít, bódít, börtönébe zár,

de az ugatása, a mi kutyánkra vár.

 

Üvölteni szeretnék,

mint farkas, ha holdat láthatnék,

szabdalt, szakadt hazám

felhőfüggönyében,

keresve valami csillanó

hangtani erényt,

de ritka gyöngyök, alig születnek ott,

hol rég nincs kagylója,

a vers tündérszépségének.

 

Mégis reménykedem;

amíg a madarak nem vesztik el

a régi hangjukat,

amíg a virág is apró szirmokra

bontja szét illatát,

a szél saját nyelvén beszél,

cifrázva bár, de őrzi

tanult dörgedelmét az ég,

- van talán remény...

 

Jönnek még emberek,

költők, írók, írásra vetemedett

földi eretnekek,

tolvajnyelvűnk kőtábláját,

Mózesként törik szét.

 

---

 

  Hiedelem 

 

Hittem abban, hogy

   jönnek velem mások,

     de senkit nem látok,

s már hiába várom...

 

Hittem abban, hogy

   az egység ad erőt,

     mindég kötelezőt,

mert csak erre vágyom...

 

Hittem abban, hogy

    én vagyok a jelkép,

      s irigység lett a szép,

kifundált világom...

    

 

 Hittem abban, hogy

   én vagyok a képlet,

     önhittség, önérdek,

párja lett a károm...

 

Hittem abban, hogy

    ígéretnek kőbe

      vésve van jövője.

De ez csak egy álom ...

 

 

---

                          

Forrás: Hócipő

---

 

 

NEMZETHEZ HAZÁT!      

 (Gondolatok József Attila:

              MOND, MIT ÉRLEL... c. verséhez)

 

Mit ér a küzdelem,

ha szaggatják a hazát,

azt, ami egy,

s tovább nem osztható!

 

Mit ér, ha harácsoló klánok,

sivár jelenünkből kilopják a jövőt,

s mi kapirgáljuk múltunk maradékát;

filléres kölcsönök,

csúsztatott tartozás,

- ez lett csak a miénk!

 

Mit ér,

ha milliók csurrannak

az üvegzsebű nagyok fiókjába,

s mi lízingelt morzsákat

csipdesünk.

 

Töprengünk az olcsó ebéd felett,

s víz nélkül nyeldessük

le a gyógyszereket.

 

Nekünk,

számlákkal fűtenek,

vízcsapunkból hazugság folyik,

életünk hiányt-hiányra szedeget,

s a boltban kettévágatjuk

az egykilós kenyeret...

Mások kidobott

újságát olvassuk,

s látjuk, vannak még

hamis betűvetők,

agymosók, lelki betörők!

 

Keserű ígéret

minden ébredés.

A félretett reggeli,

csak hívő emlékezés

a tegnapi ebédre,

vacsoránk pedig

az ingyenes ima!

 

 

 

Szentelt bögre lett a kehely,

hitünktől kicsorbult.

A szeretet önérdekké vált,

a becsület,

két lábon állva is inog,

a tiszteletnek pedig

alig van köze,

élő emberekhez.

 

Mit ér a küzdelem,

mikor utam végén

zsákutcát találtam.

 

Mit ér,

ha nem kapok

nemzetemhez hazát,

s ha e népnek nem fia,

csak adósa vagyok! 

 

 

---

 

Kilakoltatás

---

Ha érdekel a folytatás a lap tetején, az Oldalak (menű) rovatban klikkelj a Hiedelem c. fejezetre. További kellemes olvasgatást!

Oldal: 1. Sikoly a szép szavakért / Hiedelem / Nemzethez Hazát! /
HOSSZÚ ÚTON *** ÁLDATLAN ÖRÖKSÉG - © 2008 - 2024 - monoton.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat