Üzenet A VILÁGNAK
Világra jöttem;
bolondnak vagy szentnek,
lángésznek vagy egy
józan hitetlennek.
Megtépett aggyal,
s egy gyászos borúval
maszkírozott színre,
e földi világba,
a háború véres,
nagy tragédiája.
Embereket kevert
magában ez a sár,
s éhesen hördült fel
a csecsemők lelke,
míg az anyja vérét
a föld belehelte.
Géppisztoly-hanggal járt
földre a holdsugár,
mégis megriadt,
ha egy halottnak,
ráötlött a nyelve.
Bunkerek konok
homálya nyafogott,
falra könnyezett
a nyirkos dohszag,
s a felkorgó éhség
gyomrunkba fúródott,
mint a nincstelenség.
Kint, két ember szánkón
egy lócombot hozott,
s a tűz fellobogott.
Csámcsogás hallatszott...
A sarokba bújva
kezdtem az evéshez,
vaksin bámultam,
ahogy más szemek
a húsomra néznek..
Hányan kezdtük így el,
s imával, őrülten,
szívtuk be az éltet,
s hányan így végeztük,
amit meg se kaptunk,
máris eltemettük,
mert szívünkbe téptek
kóborló vérünkkel
e borzalmas évek.
Véreznek és égnek
a kiújult sebek,
ha az emlékekkel
vészlángjuk fellebeg,
hogyha egy régi kép,
előttünk fellobban,
mindjárt úgy érezzük,
újra bomba robban,
szemünk előtt fekszik
a meztelen, csonka,
oly rég visszavárt
halottaink roncsa.