Oldható gyökerek,
szárítják a földet,
emésztik az apró,
fonnyadó dögöket.
Rémes!
Régi sorsrepeszek,
berozsdásodottan,
mint taposó aknák,
lapulnak hangtalan.
Rémes!
Kifordított kabát
lett már a gondolat,
az egész szétesett,
elhallgatott mondat..
Rémes!
Vándorló madarak,
már nem vándorolnak,
vánszorgó, vergődő
szárnyak csapkolódnak.
Rémes!
Mások közé esett,
az ölbe vett gyerek,
menhelyre, pendelyre
vetkőzött, s pityereg.
Rémes!
Több éves naptáram
légypiszokba fúlva,
sírkereszt számsorok,
lógnak falra szúrva.
Rémes!
Elfelejtett arcok,
sárguló fényképek,
egymásba tapadott
reménytelenségek.
Rémes!
Seres László, k, 2009-03-17 22:53
Kedves Tibor!
Szegénység, mély-nyomor. Pillanatfelvétel tisztára törölt blendével. A fényképész ártatlan. Rémes.
Gtratulálok szép és egyben nyomasztó lelki hatást keltő
írásodhoz.
Barátsággal: László
Kabóca, k, 2009-03-17 22:23
Rémes, de nem a versed kedves Tibor. Hűen ábrázolod a szétesett világot, a reménytelenséget.
De, ha a szakállas mosolygó képedet nézem, az jut eszembe, hogy te ezt az egészet nagyon felülről látod. Annyira nyilvánvaló ez a képtelen helyzet, hogy talán már kételkedünk is igazában.
Gratulál Kabóca.